Puncik és fütyik táncolnak a gyerekdalban

Written by ildikoS. Posted in Anyavilág, Gyerekem, gyereked, XX és XY

default_titleA napokban erősen megosztotta a szülői közvéleményt a svéd gyerektévé egyik műsora, melyben férfi és női nemi szervek táncoltak és énekeltek. A legtipikusabb szülői vélemény szerint ilyen fiatal korban teljesen felesleges ilyenekkel traktálni a gyerekeket.

A mindössze egyperces klipet a CBeebies svéd megfelelőjén, a Barnkanalen nevű csatornán láthatták az egészen kisgyerekek. A dalban olyan kifejezések hangzottak el a puncik és fütyik „szájából” (jó kis képzavar), melyeket talán a kisgyerekek is gyakran használnak intim testrészeik megnevezésére, ez a svéd gyerekek esetében nevezetesen a snipp és a snopp.

A klip egy olyan műsor részét képezte, mely a 3 és 6 év közötti gyerekeket szándékozik megtanítani a testrészeikre. A The Local című svéd hírportál idéz is a dalocskából, miszerint a „hüvely szuper jófej, csak üldögél ott és oly elegáns”, továbbá „Willie (ő a férfi nemi szerv) és Twinkle (ő pedig a női nemi szervet testesíti meg) jó kis banda”.

A rövid kis rajzfilm felkerült a Youtube-ra, ahol már eddig is több mint 3 millióan töltötték le. A dalnak már saját Facebook oldala is van, amit elárasztottak a szülői kommentek. „Mi a jó ég van? Mi a franc ez? Erre mondják, hogy oktatási célzattal készült? Mindig azon gondolkodom, mennyi drogos van a gyermekek szórakoztatását kiszolgáló iparágban” – írta egyikük. Egy másik komment inkább támogatja az ötletet: „Szuper kis dal a világ legtermészetesebb dolgáról. Mulatságos dal és mulatságos videó. Túl sok az olyan rossz felnőtt, aki valami természetes és szép dolgot úgy állít be, mintha az szégyellni való volna.” Megint mások túlzott szexualizálással vádolják a film készítőit, a hüvely ugyanis mint egy aranyos és ártatlan személy jelenik meg a filmben, míg a pénisz egy vad macsó.

A film alkotój, Johan Holmström a azt nyilatkozta, hogy sajnálja, ha felidegesítette a szülőket, hiszen ez csak egy ártatlan zenés vidó. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a klip eredetileg felnőtt tartalomként került fel a videómegosztóra (ami elég ellentmondásos ugye, lévén eredetileg egy egészen kicsiknek készült műsor egyik része), így csak akkor volt hozzáférhető, ha a látogató előbb a megfelelő gombra kattintva igazolta, hogy már elmúlt 18 éves. A műsor készítői azonban meggyőzték az illetékeseket, hogylazítsanak ezen a szigorú szabályon, így már mindenki számára elérhető, életkori megkötés nélkül.

Caroline Ginner, egy ismeretterjesztő tévécsatorna gyerekműsorokért felelős projektmenedzsere ezt írta a svén tévé honlapján: „Nosza tartsuk titokban a gyerekek előtt 18 éves korukig, hogy van hüvelyük vagy péniszük. Addig biztosan nem is fogják észrevenni, mi van a nadrágjukban, de ha mégis, akkor ezt a gusztustalan dolgot remélhetőkeg azonnam szégyen és titkolózás jótékony homálya fedi majd.”

A klip egy olyan műsor részét képezte, mely a 3 és 6 év közötti gyerekeket szándékozik megtanítani a testrészeikre. Amiből ugye nagy felháborodás lenne, ha a szemünk vagy a fülünk működésének ismertetése kimaradna. Akkor?

Felesleges prüdéria vagy tényleg nem kell ilyenekkel tömni egy négyéves fejét? Szerinted?

KÖVESD A NŐBLOGOT A FACEBOOKON IS!

További érdekes írásokat találhatsz gyerekneveléssel, családdal foglalkozó oldalunkon, az Anyavilágon.

Kulcsszavak:, ,

-- Hirdetés -- -- --

Nekem is van mondanivalóm

*