A kütyüdet nyomkodod vagy gyereket nevelsz?

Written by ildikoS. Posted in Gyerekem, gyereked

mobilHa valami halálosan fel tud bosszantani, az az, amikor egy kisgyerek már ötödször teszi fel ugyanazt a kérdést a vele lévő felnőttnek, egyre kétségbeesettebben vagy beletörődőbben igyekezvén felhívni a figyelmét saját magára. Anyaaaaa… anyaaaaa… anyaaaa… De válasz nincs. Vagy azért, mert a felnőtt szelektív süketnek tettetve magát bámul ki a busz ablakán, de mostanában többnyire azért, mert elmélyülten nyomkodja a telefonját. Ez a rosszabb. Nemcsak úgy tesz, mintha nem hallaná, hanem tényleg nem hallja meg a saját gyerekét.

Régebben, amikor még gyakrabban olvasgattam különféle fórumokat, sőt rendszeresen jelen is voltam és kommenteltem is ezeken, nemegyszer találkoztam a jelenséggel. Volt például egy nő, egy főállású anyuka, aki egész álló nap – de ezt tényleg úgy értsd, hogy délelőttől késő délutánig, aztán kis megszakítással még este és éjszaka is – állandóan ott pörgött a kommenteknél, miközben saját bevallása szerint minden áldott nap játszótérre, játszóházba cipelte a gyereket. Aztán hazamentek, ettek, játszottak, vacsorát készítettek – gondolom. Miközben percenként születtek a poszthosszúságú kommentek az égvilágon minden témához, sokszor ezredszer is lerágva ugyanazt a gumicsontot. Például arról, mennyire ügyel arra, hogy minőségi időt töltsön a kislányával. Na, náluk valahogy úgy nézhetett ki az ábra, mint amit a bevezetőben vázoltam.

És most már tudományosan is kiderült a mobilnyomkodó élőhalott zombi szülőkről a spanyolviasz: hogy ez árt a szülő és gyerek közötti kapcsolatnak. Egy bostoni vizsgálatban 55 szülő magatartását figyelték, miközben egy gyorsétteremben ettek. Azt figyelték meg titokban (hogy a megfigyelés ne befolyásolja a szülők viselkedését), hogy három szülőből egy majdnem folyamatosan nyomkodta a telefonját étkezés közben – ezzel értelemszerűen önként lemondva a szemkontaktusról és egyéb interakciókról a gyerekkel a kütyü javára (a nem rá figyelésről nem is szólva), amiről pedig már korábban is bebizonyították, hogy károsan befolyásolja a szülő és gyermek közötti kötődést. Az is kiderült, hogy ha a szülő túl sok időt áldozott a telefonjára a gyerek kárára, akkor nagyobb volt annak az esélye, hogy a gyerek valami olyasmi művel előre megfontoltan, aminek egyetlen célja, hogy felhívja magára a társaságában lévő – vagy inkább fizikailag jelen lévő? − felnőtt figyelmét. Persze voltak kivételek is, amikor a gyerek egészen jól lefoglalta magát egyedül is – talán éppen azért, mert sajnálatosan gyakran volt kénytelen hozzászokni a fenti szituációhoz.

A vizsgálat szerzői öt alapvető szülői magatartást figyeltek meg: 1) a szülő egyáltalán nem használta a mobiltelefonját a közös étkezés között, 2) kitette a telefont az asztalra, de aztán már nem nyúlt hozzá, 3) időnként használta a telefont, 4) az étkezés végén kezdte el nyomkodni a telefont, és 5) folyamatosan a telefonjával volt elfoglalva.

mobil2A szülők majdnem kétharmada (73 százalék) legalább egyszer a kezébe vette a telefonját az étkezés alatt, 15 százalék pedig akkor kezdett a telefonjával foglalkozni, amikor már az evés vége felé jártak, de a gyerek még evett, hogy aztán egészen addig fel se nézzen a képernyőről, amíg el nem hagyták az éttermet. Ez így összesen máris 88 százalék, ami elképesztően magas arány! A gyerekek egy részének figyelmét elvonta az evéstől, amikor a szülő belemerült a telefonjába, és tudni akarta, hogy a felnőtt miért a telefonnal foglalkozik.

A Pediatric (Gyermekgyógyászat) áprilisi számában fog megjelenni a fenti megfigyeléseket is tartalmazó első vizsgálat, ami úttörő a maga nemében: az első kutatás, melyben azt vizsgálták, hogyan viselkednek a gyerekek egy állandóan telefont nyomkodó felnőtt jelenlétében. A korábbi vizsgálatok szerint a kisgyerekek – és különösen az újszülöttek – megfelelő fejlődéséhez szükséges a szülőkkel való szemkontaktus, mert így alakul ki a kötődés, és így ismerik meg a körülöttük lévő világot. De ugyanez a szerepe a nyelvi interakciónak, a beszédnek is.

Na, erre a kutatásra igazán nem lehet azt mondani, jaj mekkora hülyeség már, mert nem is… De abban majdnem biztos vagyok, hogy mindenki a 12 százalékba sorolja magát. Ami nyilvánvaló statisztikai nonszensz.

Kövesd a NőBlogot a Facebookon is!

Kulcsszavak:,

-- Hirdetés -- -- --

Hozzászólások (2).

  • Audrey80

    |

    Egy nagyobb gyerekkel nem kell állandóan foglalkozni. Mit csinálnak az anyák a játszón, ha már van óvodáskorú gyerekből kettő is a téren? Beszélgetnek. Ha egy anya van, nyomkodja a telefont. Persze minden tiszteletem azé az anyukáé, aki beszáll a fogócskába és állandóan követi a gyerekét mindenhová, de szerintem ez egy bizonyos kor fölött szükségtelen.
    Az éttermes sztorit nem értem, ott tényleg nem kellene nyomkodni, sem más közösen eltöltött játék közben. Én nem is mondom, hogy mennyit játszok a gyerekkel, főleg hogy kettő egykorú van, eléggé elvannak egymással. De amikor társas van vagy meseolvasás vagy séta, akkor 100%-ban rájuk szánom az időt.
    Igen, fimet is néznek. Én is szoktam.
    A gép az már más tészta, tudom, hogy kellene, mert lassan iskolás lesz, ne ott találkozzon először az egérhasználattal. De amíg nem tud olvasni….minek?

    Válasz

  • agnes

    |

    Fú, ez nagyon az én “témám”! A halálom a “minőségi idő”-értsd, egy órát tán hajlandó vagyok a napomból a gyerekre szánni, összesen.
    Az óvodában tudod hányszor van ez? Telefonál, és közben öltözteti a gyereket. Vagy nyomkodja a gombot, vagy egy órát állnak az ovi kapuban kupacban, dumálás, a kölkök meg közben ugrálnak le a kapuról, vagy bárhonnan.
    Szerencsére azért nem mindenki, de tény, hogy nagyon nő a számuk.
    Mint ahogy azoké is, ahol a gyerek azt meséli a hétvégéről, hogy 2 filmet is megnézett, meg játszott a gépen, meg anya/apa telefonján.
    Volt ám-van-ilyen kommentelő több is mai napság is.És mióta nekem is van gépem, tudom, hogy mennyi időt elvesz, úgyhogy nyugodtan beszélhet, amit akar, nem hiszem el.

    Válasz

Nekem is van mondanivalóm

*